Kedves Gyerekek!
Volt nekünk anno egy nagyon kedves szomszéd nénink, Malvinka. Az volt a jó szokása, hogy nyitogatta az ajtókat a lépcsőházban. Saját bevallása szerint azért, hogy ellenőrizze, bezárták-e ééé a népek reggel, amikor maxisürge elhagyták a ojjektumot. Nem lett volna baj ezzel, ha és amennyiben talál egy nyitott ajtót, akkor azonnal telefonál az illetőnek, hogy az van, hogy nyitva teccett felejteni a bejáratot, de én itten várom, amíg haza teccik érni. Addig én nem engedek be ide senkit és én meg pláne nem megyek be.
Malvinka azonban a tízmillió házmester országának idején szocializálódott. Ha nyitott ajtót talált, oda bement, tett-vett, nyitogatta a szekrényeket. Ellenőrizte a hűtőt, persze csak azért, hogy megnézze, lekapcsolták-e éé a villanyt odabe'.
Aztán délután, amikor hazatért a jómunkásember a nyóccóra pihenőjére, akkor Malvinka peckesen kiállt a saját ajtajába a gangon és fennhangon közölte, hogy bizony a nyílászáró nyitva volt egész nap, viszont a krinolinból ne főzzön a kedves felesége hamisgulyást, mer az már szerinte megromlott, mert nem csak a szaga penetráns, de az íze se az igazi.
Hát, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, nem volt ám őszinte a mosolya a sok panelprolinak. Mer őket nem így nevelték.
Egyik hétfő délelőtt aztán Cseri Karcsiékhoz látogatott "be" Malvinka. Amikor délután Károlyt fogadta diadalittasan, hogy biztonsági rést talált a pajzson, Cseri Karcsi visszakézből úgy vágta szájba, hogy a Holovácz gyerekek két napig keresték a protkóját a lichthofban.
Ha Cseri Karcsi nyugat-európai IT cégeknél szocializálódott volna, az én mesém is tovább tartott volna és Malvinka egy hétig nem lett volna kénytelen pépeset enni.
