Miután sokan, sokfélét írtak már a filmről én viszont még nem láttam, így illő volt megtekintenem. Már csak azért is, hiszen ott volt az etalon, a 11 Oscart nyert 1959-es változat. Mivel a hivatalos kritika nagyon lehúzta az idei remaket, így nagy elvárásaim nem voltak. Mivel semmiképpen nem szerettem volna csalódni, így a 4DX változat mellett döntöttem.

A teremben a nézők, hogy úgy mondjam nem nagyon voltak felülreprezentálva. De milyen az én szerencsém, a szinte teljesen üres teremben pont én fogtam ki egy ogrét, aki elém terpeszkedett egy sorral lejjebb. Minden mérete 200 volt. Testsúly, testmagasság, mellkas térfogat. Talán az IQ nem, de hát nem lehet mindenki tökéletes. Szóval az a típus, akinek nem szólunk be a moziban, hogy húzza a le a tar fejét. Már csak azért sem, mert becsületére legyen mondva, próbált minél kisebb részt kitölteni a térből, de hát ez még az elavult newtoni fizika törvényei szerint is reménytelen vállalkozásnak tűnt számára.

Mivel volt hely odébb ültem egyel.  Shrek még emlékezhetett valamire a Ben Hur jelenségből, mert egy adag nachost egy 5 literes popcornt és két 1 literes üdítőt hozott. Hiszen a korábbi változat közel négy órás. Annak idején én is így felszerelkeztem, igaz akkor még az otthonról hozott szendvicsekkel és teával, amikor 1982 környékén Miskolcon a Szikra Filmszínházban néztük meg tizenévesen. Még plédeket is vittünk meg kispárnát, mert december volt és a Szikrában nem igazán volt fűtés. Talán a gépteremben, ha meggyulladt a film, ami bizony akkoriban gyakran előfordult. Az én generációmban biztos felsejlik az a kép a vásznon, ahogy megolvad a celluloid. És amíg a szaki hibaelhárított, a közönség saját magát szórakoztatta a sötétben. Vidám történeteket elevenítve fel a mozigépész édesanyjával kapcsolatban.

Na, szóval a Shrek is valami hasonlóra készült, de ha utána olvas (te jó ég, jó hogy nem feliratos volt a film), akkor tudhatta volna, hogy kemény 122 perc az egész, ami a mai 3D-s szuperprodukciók között rövidnek számít. A bőség zavarával küzdött szegény, de a 4DX technika hamar segítséget nyújtott neki, szabaddá téve mindkét kezét, hogy legyen mivel vakargatnia tanácstalanul, tisztességben megkopaszodott fejét. A film egy brutál lovasjelenettel indul, amit a 4DX pontosan lekövet, mintha mi is a lovon ülnénk. Baromira ütős élmény. Korábban a Brad Pitt féle Haragot néztem így, de az csak zötykölődés volt a tank tetején, enyhe lószarillatban 2 órán át. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud ez a technika.

A Shrek az első kanyarban magára öntötte a nachost sajtszószostól, ahogy kell. A következő fordulónál, mint egy gyakorló parkinsonos akkurátusan kirázta az összes popcornt a dobozokból. „Így még nem szívattak meg!” kommentálta a történteket, majd a „na, erre akkor iszunk egyet” felkiáltással, úgy torkon szúrta magát a szívószállal, hogy azt hittem kiköpi azt a nagy tüdejét. Mindenesetre innentől az egész filmet halk torokköszörüléssel nézte végig.

 Fiona ekkor ült el mellőle és jobban rázkódott a röhögéstől, mint amit a 4DX technika valaha is tudni fog.

Ezzel a bevezetővel indult tehát a film, ami összességében korrekt iparos munka. Timur Bekmambetov biztonsági játékos. Hollywood legújabb vadkeleti üdvöskéje, egyébként régóta kedvencem. Ajánlom mindenkinek a posztszovjet Twilight trilógiát, az egyébként csak kétrészes Éjszakai őrség és Nappali őrség filmeket. Nagyon várom a harmadik részt is Alkonyati őrség címmel tervezi, azt hiszem De készített ő animációs sci-fit is, az egyébként meglepően komoly hangvételű és mondanivalójú 9-es címmel. Erre még Tim Burton is csettintett. Már csak azért is, mert ő volt a producere. De ő készítette a Wanted-ot James MacAvoy-al és Angelina Jolie-val. A mai tizen-huszonévesek pedig a Hardcore Henry című, a világon első belsőnézetes akciófilmjét ismerhetik Szóval Timur ma, Borat után, a legismertebb kazah a Földön.

A 21. század Andrej Koncsalovszkíja mondhatnám meglehetős képzavarral. A mai fiataloknak jelzem csak, ő forgatta a két vicces öreggel (Stallone és Kurt Russel) a Tango és Casht. Csak akkor még nem voltak öregek. Alapmű. „Rendőröket nem tesznek össze köztörvényesekkel!”

122 percben nem lehet elmesélni a Ben Hur sztorit, de kétségtelen, hogy aki nem látta William Wyler klasszikusát, az egész élvezhető kis mozit kapott és a logikai bukfencek sem tűntek fel neki. És most jöttem rá miért időtálló az 1959-es változat. Mert mindent eredetiben felépítettek és valóban annyi élő statisztával dolgoztak, amennyi a filmen látszik. Így aztán mai szemmel sem tudunk kiszúrni gagyi speciális effekteket, mert hogy nem voltak a filmben. Timur Bekmambetov mozija grandiózus, de mégis kicsinyes. Ugyanúgy hiányzik belőle a varázslat, mint a szintén megosztó Star Wars VII-ből. Persze, ahogy fentebb írtam ez csak annak tűnik fel, aki nem látta a korábbit.

A színészek fegyelmezettek, nem játsszák túl a szerepeket. A Messalát alakító Toby Kebbel kapcsán közben esett le, hogy ő volt Duracell (vagy Durotan) a Warcraft-ban. De itt legalább a saját arcát adja.

Jack Hustonra már a Gengszterkorzó sorozat fél arcát elvesztett háborús veteránjaként is felfigyeltem. Na, az azért komolyabb szerep volt. Viszont a koncepció ugyanaz nála is. Mutassuk már meg végre a csajoknak, milyen snájdig fiúk ezek.

Láttam korábban képeket a filmből, de azért mégis ütött, amikor megjelent a színen Morgan Freeman, mint valami ókori rasztafári a Közel-Keleten. Ő is beleragadt az örök untermann, a jóságos fekete ember szerepébe. Mintha Azeemot láttam volna a Kevin Costner féle Robin Hoodból.

Bár itt próbálják árnyalni a figurát, amikor konkrétan megzsarolja a hajótörött Hur herceget, hogy fel is dobhatná a rómaiaknak.

A flashback történetmesélés is bejön nekem, ha rendesen meg van csinálva, de itt ez is csak jelzésértékű. Nem tudom, sürgette valaki a jó Timurt és csapatát, hogy így összecsapják a dolgokat?

És hát a nagy csavar a végén, amivel az egészet jól elcseszte. Talán ennél a filmnél, mint remakenél lehet spoilerezni. Messala túléli és köszöni jól van. Ugyan le kell vágni az egyik lábát, de azért vígan ellovagol a naplementébe a vége főcím előtt.

Lesz itt még Ben Hur 2 is szerintem. Ilyen happy endet nem szabad veszni hagyni. Pedig inkább azt kéne. Nagyon azt kéne.

Epilógus. A Shrek egy olyan veretes káromkodást nyomott a jegyszedő kislányok képébe a végén, hogy le sem merem írni, pedig jól megjegyeztem. Azt hiszem ez nem az ő napja volt.