Aki vásárolt már szupemarketben, az tudja, a pénztárhoz való besorakozás bizony külön szaktudást igényel. A kezdő csak az embereket számolja és ennek alapján igyekszik a számára legideálisabb sort kiválasztani. A profibbak már más tényezőket is figyelembe vesznek. Hányan állnak csak kosárral, hányan bevásárlókocsival, mennyi áru van a kocsiban, kosárban. Én megvallom őszintén, még ennél is kifinomultabb vagyok. Először is megnézem az életkori összetételt, ha sok az idős mamika-bácsika esetleg egy két „kiccsalád” is áll a sorban az már felejtős. Fontos szempont ugyanakkor a pénztáros személye is. Akinek vannak törzshelyei, netán törzsidőpontjai a bevásárlásra, az tudja, miről beszélek.
Nagyanyám mondta mindig, kisunokám, egy férfinek 40 éves korára kell, hogy legyen saját fodrásza, hentese, zöldségese és manapság már pszichológusa is. (ezt persze csak én teszem hozzá, hisz drága jó nagyanyám fiatal korában nem volt ideje az embereknek lelki problémákra. )
Szóval vannak favorizált pénztárosaim is és nem feltétlenül a 20 éves bögyös Gizi az, mert hát, ha például hadilábon áll a POS terminállal, akkor megszívtuk.
De erre még később visszatérek. A jó pénztáros szerintem az, aki gyors, de nem kapkodós, kiváló probléma megoldó. Nénike nem mérette le a póréhagymát, kamaszfiú 3 féle péksüteményt rakott egy zacskóba, kismama három gyerekkel próbál túljutni a pénztár melletti óvszeres pultnál. Apropó valaki egyszer elmagyarázhatná, hogy a kotonokat mér a rágógumik mellé kell pakolni és pont a 4-6 évesek szemmagasságába? Persze ez is csak akkor zavar, ha én is gyerekkel vagyok, egyébként vicces szitukat tud szülni a dolog.
De térjünk vissza a pénztárválasztás kérdéséhez. Nagyobb üzletekben folyamatosan működik 8-10 pénztár és viszonylag gördülékenyen halad a sor. Persze óhatatlan hogy bizony néha homokszem kerül a gépezetbe. Én megfigyeltem, hogy a pénztárgépszalag mindig nálam fogy ki, az én soromban áll Zsizsik apuka (a Zsizsik Zsoltika apukája) és folyamatosan nevel sorban állás közben. Persze a szalagra nem bír felpakolni és a pénztárnál veszi észre magát, amikor a mögötte lévő már telerakta azt és a felét a pénztáros rutinból már át is húzta a lézeren. Na, akkor Zsizsik apuka, aki természetesen mindig szemüveges értelmiségi és egyben papucsférj (pont mint én, á nem :-) ) öntudatra ébred, mint a Skynet, és patáliát csap. Na, szerintem ez az egyetlen oka, hogy a kormány meg akarja szüntetni az államilag finanszírozott felsőoktatást, de ebbe most inkább ne menjünk bele, mert ez a poszt most rólam szól. Nem, nem én vagyok a Zsizsik apuka archetípusa, aki ismer, az tudja, bár szerintem az ismerőseim jelentős része ezt simán rám fogná. Ne kalandozzunk el!
Állok a Lidl-ben (ezt most mindenki mondja ki gyorsan ötször egymás után Lidl-ben, Lidl-ben… ugye hogy nem megy) a pénztárnál egyik hétfő délelőtt. Peti áll a ház előtt. Izé Peti ül a gép előtt. Rutinos gyerek ismeri a törzsvevőket, mindenkihez van egy-két kedves szava, sosem ingerült és bámulatos szervező. Egy pénztár üzemel, a hármas. A sor valahol az üzlet túlsó végén áll a hűtőpultnál. Peti látja, hogy ebből fülkeforradalom lesz, ezért kapja a telcsit és szól be a pihenőbe, hogy valaki ugorjon be blokkolni a másik kilövőállásra.
Benéz a sorba, mérlegel majd elrikkantja magát:
- A kövér úr az utolsó, a többiek felpakolhatnak a négyes kasszához!
Én valahol a sor első harmadában álldogálok, nézek hátra, hogy na, hol a dagadt, aki megszívta, mert ő már nem állhat át az élet habos oldalára. Ilyenkor beindul az éhezők viadala és egymást taposva, fittyet hányva a jobbkéz szabályra és egyéb íratlan irányelvekre, az erősebb kutya baszik vonalvezetése mentén pillanatok alatt eltűnik mögülem mindenki.
Hm, furcsa. Akkor megint beragadtam és konstatálom, hogy állhatok át a másik sor végére, hiszen a kövér az valószínűleg előttem van. Nézek előre bambán és nem értem a dolgot, mint Zsizsik apuka a gumiszalag funkcióját. Hol a kövér bazmeg? És nincs. Reboot-ba kapcsolok és jobbra tekintek a négyes kasszához. Diadalittas és egyben lenéző tekintetek néznek vissza rám. Lám, lám a dagadt megszívta. Akkor esik le, én vagyok a kövér úr.
Persze minden nézőpont kérdése, ugye?
És akkor itt álljunk meg egy szóra, Grétsy tanár úr! Megint csak ismerőseimre tudok hagyatkozni, akik szerint - és ezzel egyet is értek - van némi túlsúlyom, de kövérnek egyáltalán nem vagyok nevezhető. Még így pufidzsekiben sem. Például a rozmárbajszú, aki most polpozícióba került a négyes kasszánál, is sokkal dagadtabb nálam. Oszt mégis milyen gúnyosan vigyorog a fogatlan feleségével egyíziglen. Ha vettem volna most egy szívlapátot (mint ahogy nem, de csak mert nincs szezonja) odamennék és úgy vágnám tarkón, hogy a kocka ladájáig csúszna a taknyán. Rohaggyámeg köcsögcsávó!
De az élet, mint tudjuk, kemény ámde igazságtalan igazságos. Például akinek az egyik lába rövidebb, annak másik annyival hosszabb. És lőn. Belibeg Gizike a lufimellű, 20 éves és beül a kettes kasszához. Rutinosan becsekkol, beüti a kódját a pénztárgépbe és nyúl az első áruért a szalagra. Na, de ott nincs semmi, mert a hozzá legközelebb eső dolog a négyes kassza szalagjának elején a Rozmár másfél kiló marhafelsálja zsugorfóliában.
Mielőtt bármi történne, Peti próbálja menteni a helyzetet: - Bocsi emberek, azt hittem a Gizi a négyesben van. Lassan kezdem visszanyerni az öntudatomat, visszatér a vér a pucámba a fejembe és az idegállapotom is kezd a normális kerékvágásban működni. És ez egészen odáig megy, hogy kezdek nagyon vidám lenni, ami abban nyilvánul meg, hogy a térdemet csapkodom a röhögéstől, amint látom, hogy a rozmár és a fogatlan neje lapátolják vissza a marhafelsálat meg az akciós Lidl sört a kocsiba és próbálnak a többi hülyével együtt kitolatni a sorból. Ekkor felhorgad bennem a ragadozó és mivel én vagyok az utolsó a mi pénztárunknál, elegánsan (persze irányjelző nélkül) kifordulok balra és begurulok a Gizi elé, egészen a légzsákjaiig a szalag elejéig. A rozmár ekkor már fújtat és szerintem egy doboz sörben meg tudna fojtani engem és a Petit is egy másodperc alatt, ha nem lenne akciós és így csak 59 Ft/üveg. Apropó 59 Ft/üveg áron mi lehet fél liter sörben? Vagy lopott, mittudom én.
Szerencsére nem sikerül mögém kerülnie, ugyanis a második rajtkockára remek hajrával Zsizsikék futnak be, akik a változatosság kedvéért most családilag shoppingolnak. Anyu, apu Zsizsik Zsoltika és Zsizsik Zsanika. Miközben pakolok a szalagra hátrapillantok még, káröröm könnyeket morzsolva a szemem sarkában (hiába, sírni csak a győztesnek szabad). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Horváth Guszti és kiccsaládja állhat fel. Guszti előre is szól nekem a régi ismeretség okán: „- Drágá Szálácsi úr, égyém a máját, késsel-villával, nágyon sukárul mégcsípte a rájtcél győzélmét!”
Nemhiába Guszti a helyi kisebbség egyik legnagyobb formátumú alakja (bármit is jelentsen ez), vagyis ha valaki, akkor ő tényleg dagadt, mint a disznó.
Valahol a hűtőpult ködbe vesző végénél látom a Rozmárt, aki a harmadik üveg 59 ft-os sört önti az arcába szomorúan.
És most veszem észre, a Gizi tuti hogy egy számmal kisebb melltartót hord, hogy jobban kihangsúlyozza az előnyös tulajdonságait. Hiába a vevőpszichológia az vevőpszichológia.
Sokat voltunk lőni. Kúsztunk-másztunk és még kézigránátot is rengeteget dobáltunk, meg pirotechnikai pukkancsokat. Azok nem kicsit voltak komolyabb dolgok, mint ezek a petárdák. Mondhatná is az ilyen magamfajta, hogy mire ez a nagy hajcihő az "ártalmatlan" kis ropogtatás kapcsán. De nem mondom.
Na most a kézigránát dobásnak tanulandó technikája volt. Legalábbis annak az M65-ös mintájúnak, amivel mi hajigáltunk. A karunkat hátralendítve, úgy kellett eldobni, hogy a tetején a fej rácsattanjon a nyélben elhelyezkedő gyutacsra, ezzel beindítva a robbanási folyamatot.
Nem sikerült ez ám mindig. És olyankor a gránát nem robbant fel. De nem lehetett fel nem robbant gránátokat szanaszét dobálva hagyni. Ha nem robbant fel, ki kellett érte menni. Megkeresni az össze-vissza robbantgatott földkupacok között és újra eldobni. És mi kimentünk. nem hősiességből, hanem becsületből. Kicsit talán ott lettünk férfiakká 18 évesen.
Meg aztán az sem volt vicces, ha az emberre ráfogtak egy AMD 65-öset és viccből csőre töltöttek. Még ha a vadmarhája jó tréfának is gondolta.
Szóval innen szeretném üzenni a sok kis ecsetfejű pávagyereknek, akik szilveszterkor húdemenőnek képzelik magukat és petárdákat meg egyéb legális és illegális pirotechnikát durrogtatnak Rambonak képzelve magukat, hogy éljenek nemi életet a legközelebbi női hozzátartozójukkal. Azzal, aki pénzért árulta a szerelmet. Mind a hattal.
